Díjnyertes, hosszú szerelmes versek, amiknek senki nem tud ellenállni

A következő hosszú szerelmes versek között díjnyertest is találsz, így biztos lehetsz benne, hogy bárkinek is szánod, elkápráztatod majd vele. Válogass kedvedre köztük. Találsz a hangulatodnak, az alkalomnak megfelelőt. Kellemes böngészést a gyűjteményhez.

Hosszú szerelmes versek egyedülálló gyűjteménye

Az elsők között kezdjük a lángolás időszakával, mert mégiscsak az a legszebb időszak egy szerelmes kapcsolatban. Járjanak csúcsra az érzelmek.

 Galambos Á. István: Szűkség(Szerelmes vers)

 

Mindig az kell, ami nincs közel.

Mindig az kell, hogy Ő Ölel.

 

Ha úgy kell, mint kenyérből egy falat.

Eltűnhet, akár egy perc alatt.

 

Ha már érzed, hogy kicsit messze van.

Rá gondolsz majd minduntalan.

 

Ha Ő néz rád, és szeret.

Viszonozni kell neked!

 

De, tudjuk, amit tudni kell!

Mindig az kell, ami nincs közel.

Csakis az kell, hogy Ő Ölel.  

 

Galambos Á. István: Karácsonyi ajándék (Szerelmes vers)

 

Itt a karácsony, teljesült a vágyam,

A fa alatt kisautó, amit úgy vártam.

 

Itt a karácsony, teljesült az álmom,

Kiskatonák vonultak, végig az ágyon.

 

Itt a karácsony, teljesült a kérés,

Szobámban a magnó, legalább öt CD-s.

 

Itt a karácsony, nem teljesül álmom,

Még megvan az autóm, de már nem találom.

 

Itt a karácsony, de nem teljesül vágyam,

Kiskatonám léptét, már nyáron messze láttam.

 

Itt a karácsony, nem teljesült kérés,

Magnóm hangja tovaszállt, és nincs visszatérés.

 

Itt a karácsony, szívedben Te is fázol?

Autó, magnó, katona, nagyon hiányzol.

 

Galambos Á. István: Képzelgés (Szerelmes vers)

Csöndes, sötét az éjszaka,

Kattan a zár az ajtón.

Feszülten várom, hogy érj haza,

Léptek kopognak a padlón.

 

Feszülten várom, hogy érj haza,

Halkan nyílik az ablak.

Szememben hangod mély nyoma,

Tovább nem untatlak.

 

Szememben hangod mély nyoma,

Összenyomnak a falak.

Lelkednek szívem az otthona,

Nem járhatja át harag.

 

Lelkednek szívem az otthona,

Innen nincs kijárat.

Menekülnék, de mondd hova?

Biztonság nincs nálad.

 

Innen nincs kijárat,

Téged ki nem eresztelek

Vágyom, hogy lássam a szádat,

Amint azt mondja: Szeretlek.

Galambos Á. István: Ajándék (Szerelmes vers)

Idén is megkérdezték tőlem,

Mi az, mit karácsonyra kívánnék?

Azt mondtam semmi, mert,

Ha nevetsz, nekem az a legszebb ajándék…

 

Ismét kérdezgették tőlem,

Mi az, mit a fa alatt látnék?

Feleltem semmi, mert

A szemed nekem a legszebb ajándék…

 

Újra faggatni kezdtek,

Mi az, amire igazán vágynék?

Mondtam nekik semmi, mert

A hajad nekem a legszebb ajándék…

 

Megint érdeklődtek,

Mi az, mit ajándékba kapnék?

Azt feleltem semmi, mert

A szád nekem a legszebb ajándék…

 

Újra megkérdeztek,

Mi az, mit magamnak szánnék?

Válaszoltam semmi, mert

Az orrod nekem a legszebb ajándék…

 

Faggatózni kezdtek,

Ki az, ki szívemben jár már rég?

Egyből mondtam neved, mert

TE vagy nekem a LEGSZEBB AJÁNDÉK…

 

Galambos Á. István: Hiszem.

Hiszem, hogy az embernek csak úgy ér a lét,
Ha minden reggel van miért felnyitnia szemét.
Hiszem, hogy ami elmúlik, nem tűnik el,
Hanem egy emlékben vár, s dacol az idővel.
Hiszem, hogy nem lehet oly szörnyű a Halál,
Ha az ember a reményben menedékre talál.

Hiszem, hogy a kudarc nem más, mint jó alap,
Hogy csikorgó fogakkal fölépíts önmagad.
Hiszem, hogy erősít, ha érzed, ami fáj,
S ha nyitott szívvel küzdesz, mert továbbmenni muszáj.
Hiszem, hogy nevetve hordod lelkednek súlyát,
S könnyedén elhagyod, mint folyó hordalékát.

Hiszem, hogy kezem kezedben tölt éveket,
De ha mennem is kell, tudd, nekem ez nyújtott életet.
Hiszem, hogy emlékem néha majd elragad,
És széppé lesz az, mi belőlem megmarad.
Hiszem, hogy Benned a bizalmat meglelem,
És bármit is mondasz, én Neked, elhiszem.

Hosszú szerelmes versek a reménytelen szerelemről, szakításról

Sajnos a szerelem nem csak a beteljesülésről szól, sokszor megesik, hogy fájdalom, magány kíséri útját. A legfájóbb esetben pedig szakítás, elválás. Erről is számtalan, ha nem több vers született. Ezek közül hoztam neked válogatást.

Galambos Á. István: Kapcsolat (Szerelmes vers)

Nem várhattam többet,

Egy vagy kettő szónál.
Nem várhattam többet,

A fájó búcsúzónál.

 

Nem érdemelsz többet,

Egy vagy kettő szónál.

Nem érdemelsz többet,

Néhány könnyű bóknál.

 

Nem érhetek Neked,

Többet egy- két szónál,

Nem érhetek Neked,

Többet másoknál.

 

Miért érsz Te Nekem,

Többet ezer szónál,

Miért érsz még mindig,

Többet egy barátnál.

 

Galambos Á. István: Amíg elköltözöm (Randivonal szerelmes verspályázat nyertese)

Olyan más a reggel, ha valaki vár.

Hatalmas érzelem, nincs benne határ.

Szívemnek Téged látni, még mindig öröm,

De nem várok Rád tovább, inkább elköltözöm.

 

Olyan más a reggel, ha Veled ébredek.

Magasan szálló, dicső énekek.

Szívemnek neved mondani, még mindig öröm,

De nem várok Rád tovább, inkább elköltözöm.

 

Olyan más a reggel, ha nevetni látlak.

Még élő reményem, s fénye a világnak.

Szívemnek hangod hallani, még mindig öröm,

De nem várok Rád tovább, inkább elköltözöm.

 

Olyan más a reggel, mert nem vársz rám.

Magányos szív, elhalt éjszakán.

Szívemnek Téged elbocsátani, sosem öröm,

De nem várhatok Rád tovább, inkább elköltözöm.

 

Szívedet ezzel össze sosem töröm,

            Mosolyogj rám egyszer, míg végleg elköltözöm.

 

Galambos Á. István: Voltam, leszek (Szerelmes vers)

Voltam már szellő, ami vitorlába kap,

Mely a hajónak kevés, s a víz közepén marad.

Voltam már alap egy félig kész ház alatt,
Mely elmozdult helyéről, így szétdőltek a falak.

Voltam már papír, rajta vidám szó, ének,
Melyet szentnek tűnő kezek könnyen félbetéptek.

Voltam már mondat, rajtam nevettek, zokogtak,

S néha semmiben hagyva egy ajkon elfojtottak.

 

Voltam már álom, adtam hitet, rettegést,

S néha a legrosszabbkor hoztam az ébredést.

Voltam már pillanat, mit mindenki elkerült,

Mely percek múltán csendben feledésbe merült.

Voltam már labda, velem játszottak, eluntak,
És a kapu mellől egyszer az autó elé rúgtak.

Voltam már kötél, mi a nyakon körbeér,
De nem volt olyan szoros, hogy haljon semmiért.

De lehetek még szél, és a hajóm parthoz ér,
Lehetek még beton, mely házfalakban él.

Lehetek még könyv, melyet lélekkel írtak,

Lehetek gondolat, mit örömmel kimondtak.
S lehetek még valóság, hogyha bennem hisznek.

Lehetek még emlék, amit becsben őriznek.
Lehetek még játék, örökkön mókát hozó,
Lehetek cérnaszál, érintéssel életet adó.

 

Galambos Á. István: A Balaton ősszel (Szokatlan Szerelmes vers)

 

Ülök a parton egymagam, körülöttem a világ hangtalan,
Csak a víz dalol lágyan a mólók lábain.
Bronzbőrbe bújnak a levelek a fák ágain.

A víz egykor kék ruháját hamvasra cserélte,

De bármelyik volt rajta, pompával viselte.

Sok ember hordta rá elnyűtt fáradtságát,
S ő zokszó nélkül adta üdítő varázsát.

 

Az utolsó homokvár is végleg összedőlt,

Elsimult már rajta a finom, poros föld,
A bódék, melyek mögött készültek fenséges falatok,
Most zárva állva várnak, s kérdik: „mikor nyithatok”.
A fagylatok ízét még érzem a számban,
De mégis keserű, az édest hiába vártam.

Eltűnt már minden napozó, törölközőbe csavarodó.

Párok, családok, tinik, szeretők,
A múltat, a jelent egyszerre feledők.

A vonatok sem zengnek harsogó kürtjükön,
A nyaralók üresen állnak tiszta kertjükön.

A vitorlásokat elnyeli a szürke végtelen.

S hajók ritkán járnak a magyar tengeren.

 

Egy kis hajó itt áll, s csendben vár.
Néha odacsapja a víz a part széléhez.

Aztán visszahúzza kissé, hogyha végez.

Ringatja a testet magányban.

Ez a kis hajó, akár lehetnék én magam,

Kivel a víz csak játszik, s nekem eláll minden szavam.
De én alszom, mint ez a hajó, mi nem tesz mozdulatot.
Várva a tavaszt, hogy eljöjjön az, akié én vagyok.